A lelkészi jelentés a Magyar Millennium 2000. évi kettős ünnepének méltatása után, az egyházi közösség múlt évi általános helyzetének ismertetésén túl kitért külön-külön minden gyülekezetre, felemlítve a jó irányú tendenciákat, rámutatva néhány elmarasztalható vagy még megoldásra váró kérdésre. A 2000. évet próbaévnek nevezte, előrebocsátva, hogy „jó néhány éve energiánk jelentősebb részét éppen az — első látásra a lelkigondozástól idegen — anyagi, s ezzel együtt járó szervezési-szervezeti kérdésekre kellett fordítanunk”. Megállapította, hogy közösségünk kiállta a próbát! Az egyházfenntartási járulék-rendszer bevezetése nyomán mindenütt tapasztalt létszám-csökkenés után a múlt évben az istentiszteletek látogatottsága újból lassú emelkedést mutatott.

2000-ben volt tíz éve annak, hogy Molnár-Veress Pál lelkészi szolgálatát a svédországi magyar gyülekezetekben végzi, s 2000-ben korát tekintve is elérte a félszáz évet. Szívből mondott köszönetet mindazoknak, akiknek eszébe jutott e két évforduló és ezekről kedvesen megemlékeztek.

Mint mondta, számára is fontos volt az emlékezés, hiszen mai helyzetünket csak a múlttal összevetve tudjuk a legjobban értékelni. Elmondta, hogy „a kiegyensúlyozott és örömteli fejlődés folyamatában néhány évvel ezelőtt törés állt be, legalábbis a lendület megtorpant. Pontosan kimutatható, hogy ez a megtorpanás akkor következett be, amikor kérdésessé vált a magyar lelkigondozás egész jövője, az egyháznak az államtól történő szétválasztási folyamata kezdetétől. Amikor az önállósodás és önfenntartás kulcsszava a pénz lett. Még ennél is pontosabban kimutatható, hogy amikor az egyháztanács nyilvánosságra hozta az egyházfenntartási járulékrendszer bevezetését, az istentiszteleti látogatottság száma mindenütt legkevesebb egyharmaddal, időnként és helyenként a felére csökkent.”

Az oly sokszor megválaszolt, mégis vissza-visszatérő kérdésekre utalva hangsúlyozta a gyülekezetek vezetőinek, a felügyelőknek és a presbitereknek a tájékoztatásban meghatározó szerepét. „De elvárhatjuk-e a vezető, felvilágosító szerepet olyan presbiterektől, akik maguk sem tájékozottak, és egyszerűen nem olvassák el azt, amit lapunkban már annyiszor és oly sok formában megírtunk?” — kérdezte.

Az Egyháztanács munkájáról szólva a lelkész így fogalmazott: „Közösségünk kiállta a próbát. A próbát az a kis létszámú, hűséges tag állta ki, aki áldozatkészségéről is bizonyságot tett. Azok állták ki a próbát, akik ma is velünk vannak, s nem álltak félre, nem futamodtak meg a nehézségek láttán.” Külön köszönetet mondott a tisztségviselőknek, akik nemcsak egyéni hozzájárulásukkal, hanem tisztséget is vállalva a köz javáért cselekedtek, akik — Kölcseyt parafrazálva —, „ha kellett, tűrtek rettentést, jéghidegséget, de a leggyakrabban hálátlanságot és félreértést.” A maga nevében, de az egyháztanács nevében is köszönetet mondott Egyházi Közösségünk minden hűséges tagjának, akik a köz javáért egyéni áldozatot is hoztak..

A 2000. év jelentős eseményeiként emlékezett vissza Dr. Harmati Béla, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnökének svédországi látogatására, az Esztergomban megtartott Egyház és magyarság című konferenciára, valamint a Magyar Millennium éve alkalmából tartott Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozójára. Fontos tanácskozás helyszíne volt Sopron — mondta —, ahol a KÉMELM ülésezett, valamint a felvidéki Komárom, ahol 2000 októberében megalakult a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége. Ehhez kacsolódóan említette meg: „Vitán kívül áll, hogy minden nehézsége és olykori csüggedése ellenére a mi közösségünk messzemenően példamutató a többi hasonló formációk között. Ez a tény egyrészt büszkeséggel tölt el, másrészt arra sarkall, hogy az általunk oly jól ismert hibáinkat kiküszöböljük, s reménységgel és tenni akarással építsük jövőnket.”

A lelkészi jelentés végén a jövőre nézve Kölcseyt idézte: „Oh, jól érzem én, mit és mennyit kellene tennem; te pedig ott fenn, vagy itt benn, ki mindeddig tisztán megőrzéd e kebelt, adj segédet mindvégiglen!”

A szolgálatokkal kapcsolatos számszerű melléklettel együtt a Küldöttgyűlés jóváhagyta és elfogadta a lelkészi jelentést, megköszönve Molnár-Veress Pál lelkésznek egyházi közösségünk érdekében kifejtett munkásságát.

Jordáky Béla, az Egyháztanács elnöke ismertette a gyülekezetek presbitériumaiban történt tisztségviselő-cseréket, s az új tagokat köszöntötte az Egyháztanács tagjai között: a mindnyájunk által tisztelt és szeretett Béldy Zoltán halála után a göteborgi presbitérium László Bélát bízta meg a felügyelői tisztséggel. Az egyháztanácsi tisztségéről lemondott helsingborgi felügyelő helyett e tisztséget hivatalból Vaszi Árpád gondnok látja el. Halmstad presbitériuma a betegsége miatt távozó Bodoni Dénes János utódjául Veress Csabát választotta felügyelőnek. Ljungbyben a lemondott felügyelő helyére hivatalból Papp Anna gondnok lépett. Jordáky Béla, az Egyháztanács elnöke megköszönve a távozott tisztségviselők eddigi munkáját, sok sikert kívánt az újonnan választottaknak, akik ezentúl az Egyháztanács munkájában hivatalból részt vesznek.

Beszámolt a 2000. év során tartott egyháztanácsi értekezletekről, az azokon hozott döntésekről és határozatokról, az egyházi élet más fontos eseményeiről. Szólt a gyülekezeti tagsággal és az egyházfenntartási járulék-rendszerrel kapcsolatos szervezési nehézségekről. Mint megállapította: a legtöbb gond az információhiány miatt van, ezt pedig az okozza, hogy a gyülekezeti tagok többsége ritkán vagy egyáltalán nem olvassa el az Új Kévében közölt tájékoztatásokat, s tisztségviselőink is gyakran megfeledkeznek az egyháztanácsi vagy más összejöveteleken hozott különféle határozatokról. Kérte a jelenlevőket, hogy a kommunikációs hiányosság kiküszöbölésével előzzék meg az olyan történéseket, melyek egyházi életünkben, főként az istentiszteletek tartásával kapcsolatban zavart okozhatnak.

A Küldöttgyűlés megtárgyalta az Egyháztanács elnökének jelentését, azt jóváhagyta és elfogadta, s megköszönve Jordáky Béla munkáját, egyben megerősítette őt országos főfelügyelői, Juhász Imrét pedig országos főgondnoki tisztségében.

Pap Iván központi pénztárosunk kimutatása szerint az egyházfenntartási járulék befizetett összege 2000-ben felülmúlta a 350 000 koronát, mely több mint kétszerese minden eddigi adakozásnak. Erre igen nagy szükség volt, mert az állami támogatás 2001-ben mintegy 100 000 koronával lesz kevesebb, mint volt három-négy évvel ezelőtt. Közösségünk helyzetének biztonságához a legnagyobb mértékben a múlt évben folyósított 500 000 korona értékű svéd egyházi támogatás járult hozzá. Ez a tétel igazi meglepetés volt, mivel másfél évvel ezelőtt már bejelentették az egyházi támogatás teljes megvonását.

Mindent összegezve, központi pénztárosunk örömmel jelenthette, hogy bevételeink elérték az eddig soha nem tapasztalt nagyságrendet, az 1 200 000 koronát. Azonban kiadásaink is megnövekedtek, hiszen önálló felekezetként ezentúl munkaadói adót is kell fizetnünk, mely évente százezres nagyságrendű. Éppen ezért ott, ahol lehetséges volt, csökkentettük a költségeket: — egy kisebb és gazdaságosabb szolgálati autóra cserélve a régit, a múlt évben mintegy 50 000 koronát takarítottunk meg; hasonlóképpen az Új Kévét a korábbi hat helyett évente négyszer jelentetjük meg, s ez a változás is hozzájárult a kiadások csökkentéséhez. 2001-től kezdve a kisebb és gyér látogatottságot mutató gyülekezetekben csökkentettük az istentiszteleti alkalmak gyakoriságát, ugyanakkor ésszerűbb, összességében rövidebb szolgálati útvonalakat állítottunk be, de ez a változás már csak 2001 végén lesz összegszerűen is mérhető.

A pénzügyellenőrök jelentését Tóth Ildikó főjegyző olvasta fel. A hatályos svéd törvények és rendelkezések szerint elvégzett számvizsgálat az egyházi közösség pénzügyi ügyvitelét és nyilvántartását rendben találta, s ennek nyomán a Küldöttgyűlés megköszönve Pap Iván sok fáradsággal járó, kifogástalan munkáját, a 2000. évre vonatkozóan mind a központi pénztárost, mind az Egyháztanácsot felmentette az anyagi felelősség alól.

Amint a lelkészi jelentés, úgy a központi pénztáros beszámolója is szólt az SST vezetőinél tett múlt év végi látogatásról, s arról, hogy elégedetlenek a nálunk tapasztalt egyéni hozzájárulással, s mint megjegyezték, éppen ezért került sor az állami támogatás csökkentésére.

Az ő kimutatásaik szerint e tekintetben az összes svédországi egyház és egyházi közösség között a legutolsók vagyunk. Más egyházak szinte kivétel nélkül az évi jövedelem 1%-ában határozták meg az egyházfenntartási járulék mértékét, míg a magyar protestáns egyházi közösség a keresettől függően évi 300, illetve 600 (a magas jövedelműeknek 1 200) koronás küszöbértékeket állapított meg, a tagok döntésére bízva, hogy esetleg jövedelmük 0,5%-át fizessék be egyházfenntartási járulékként. Közölték, amit mi is tudunk: a svédországi átlagjövedelem alapján egy kereső személy hozzájárulása évi 1 200—1 500 korona kéne legyen, ehhez képest viszont a mi összteljesítményünk valóban nagyon alacsony.

A bírálatot csak részben árnyalja az a tény, amelyről mindannyian tudunk: hogy magyar híveink jelentős része — becslések szerint kétezernél is több —, egyházi hovatartozását tekintve továbbra is a svéd egyház tagja maradt, s adóját oda fizeti.

A legfájóbb az a rideg üzleti logikán alapuló megjegyzés volt, miszerint a mai piacgazdasági rendszerben a lelkigondozás is olyan, mint bármely más szolgáltatás. Ha van iránta igény, a szolgáltatás megmarad és fejlődik, ha pedig nincs, akkor olyan, mint a fölösleges áru, mely előbb vagy utóbb könyörtelenül eltűnik a piacról. Következtetés: egyházi közösségünknek a jövőben bizonyítania kell, hogy szolgáltatására igényt tartanak-e annak tagjai, s ezt az igényt anyagilag is kifejezik. Magyarán: ha többen és többet fizetnek.

A Küldöttgyűlés megtárgyalta és jóváhagyta az Egyháztanács múlt év novemberében hozott döntését, melynek értelmében egyházi közösségünk 2001-től egy félnormás másodlelkészi állást létesít, s ennek betöltésére Magyari-Köpe Gábort kéri fel. Az alkalmazáshoz szükséges munkavállalási engedély beszerzése már folyamatban van, s ha ez meglesz, az Egyháztanács megköti a munkaszerződést a másodlelkésszel. Magyari-Köpe Gábor eddigi munkáját, főként az ifjúsági bibliaórák és gyermekfoglalkozások terén végzett tevékenységét értékelve és megköszönve, a Küldöttgyűlés jóváhagyta azt a megállapodási tervezetet is, mely a két lelkész közötti viszonyt és munkamegosztást szabályozza a jövőben.

Vájlok Ildikó, a szeretetszolgálat országos megbízottjának jelentése alapján a Küldöttgyűlés megállapította, hogy egyházi közösségünk diakóniai tevékenysége kielégítően működik. A gyülekezetek elsősorban a sokgyermekes családok támogatására 1993-ban elkezdett program keretében nyújtottak támogatást a rászorulóknak. A marosvásárhelyi vártemplomi gyülekezet lelkésze által elindított akción túl a Világszövetség Erdélyi Társasága (VET) is indított egy “nagycsaládos programot”, melyről egy külön internet-honlap ad tájékoztatást. Szép összegekkel járultak hozzá híveink az árvízkárosultak megsegítéséhez is, ugyanakkor közel 20 000 koronás támogatást küldtek az Erdélyben létesülő magyarnyelvű magánegyetem javára.

A Küldöttgyűlés természetesen meghallgatta és megtárgyalta a felügyelőknek egy-egy gyülekezetről szóló beszámolóit, sajátságos kéréseit és észrevételeit, s lehetőségei szerint tovább segíti őket munkájukban. Az eredményesen és jó hangulatban lefolyt Küldöttgyűlés vasárnap istentisztelettel ért véget.

Tóth Ildikó országos főjegyző

(Megjelent az Új Kéve IX. évf. 1. számában, 2001 márciusában)