Tóth Károly Antal

Magyarországon „ünnepelt” a kormány

Hol maradt a nép?

Az történt, hogy Budapest még soha semmit nem ünnepelt olyan módon, ahogyan az ’56-os szabadságharc mostani – éppen ötvenedik – évfordulóját.

Miután október 23-án hajnalban a mintegy tízszeres számbeli fölényben levő rendőrök kiszorították a Kossuth téri tüntetés maradékát, az odavezető utcákat is lezárták, így csak hivatalos személyek vehettek részt a zászlófelvonáson. Ünnepelni kívánó magánzó még annyira sem közelíthette meg a helyszínt, hogy legalább pillantást vethessen az országzászlóra. A teret sok ezer rendőr vette körül, és a környező utcákban már megkezdődtek a civilek elleni „beavatkozások”.

Az ezt követő ünnepi beszédek az Országház biztonságos falai között hangzottak el, de otthon a tévében megnézhette azokat bárki.

A nap talán legművészibb pillanata az volt, amikor az ’56-os emlékmű (a Vaskefe) avatásakor Gyurcsány lehajtott fejjel fél térdre ereszkedett, jó ideig úgy maradt, majd felállva, rövid, de hősies pillantással nézett a vascsövek magasába. Közben a rácsokkal távolra rekesztett közönség füttye és kiabálása harsant, de a város különböző részein a tüntetőkre rontó rendőrség csatazaja nem hallatszott odáig. A magasban a rendőrség egy folytonosan ott keringő helikoptere zakatolt. A kormányfő színészi gesztusait nézve Néró császárnak és „költőnek” az alakja villant fel előttem, amint lantját pengetve, – miután porig égette – megénekli Róma pusztulását.

A kormány és a kormányzó pártok (a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége) – a vendégeket és a testőröket leszámítva – maguk között „ünnepeltek”, szinte légmentesen elkülönülve nemcsak azoktól, akik katasztrofális eredményű „országkormányzásuk” miatt tüntettek ellenük, hanem azoktól is, akik csak a félszázados eseményekre való emlékezésben szerettek volna részt venni. Lám egy „demokratikus” elit, amely nem hajlandó közösködni a köznéppel.

Lehet, hogy a jelenség mögött nagyrészt Gyurcsány Ferenc paranoid cezaromániája rejlik. Miközben elsőrendű politikai tehetségnek képzeli magát, és meg van győződve, hogy csak ő tudja az ország szekerét kihúzni a kátyúból, amelybe a kormánypártok közreműködésével belehajtotta, számos megnyilvánulása szerint rendkívül bátornak is tartja magát, ezzel egyidejűleg viszont szemmel láthatóan elviselhetetlen számára, ha például választási találkozókon belekiabálnak a szónoklatába vagy kifütyölik. Agresszív indulatok öntik el ilyenkor, és ellenfeleit hajlamos alacsonyabb rendű élőlényeknek tartani. Ezért elhatárolódik tőlük. És mivel a balatonőszödi beszéd kipattanása következtében – noha a két kormánypárt egy emberként áll ki mellette, mert nála jobbat nem találnak (micsoda általános színvonal!) – a népszerűsége csökken, ezért lassan mindenki gyanússá válik előtte.

A kormányzó elit szemben áll tehát minden emberrel, akiről feltételezi, hogy tőle különbözik. A helyzet logikájából következik az elkülönült ünneplés. A helyzetet pedig ez az elit hozta létre Gyurcsány vezetésével. De hol maradtak azok a budapesti százezrek, akik a hazugságbotrány kitörése után is rájuk adták a szavazatukat? Miért kellett az ünneplésből őket is kiközösíteni? Vagy nekik már minden lakos a megbízhatatlanok kategóriájába tartozik?

A „közrendű lakosok” ünnepe

A nagy csapatokban kószáló rendőrség az emberek inzultálását már akkor megkezdte, amikor a két engedélyezett helyszínen – a Corvin közben és az Astoriánál – még csak gyülekeztek az összejövetelek résztvevői. A nagygyűlések után azonban kitört a pokol. A szétszéledő embereket megrohanták, a megfélemlítés szándékával nyomdafestéket nem tűrő megalázó szavakkal illették, és vadállatias kegyetlenséggel bántalmazták a közrend őrei. Kétségtelen, hogy erre kaptak parancsot, másként nem mertek volna így fellépni. Szabad kezet kaptak a civilizált országokból kitiltott gumilövedékek használatára, amelyeket a könnygázrakétákkal együtt – az emberek életét veszélyeztetve és tisztességes kormányok alatt sehol meg nem engedett módon – fejmagasságban is szabad volt kilőniük. (A hírek szerint legalább egy ember emiatt veszítette el most a szeme világát.)

Minden ember, aki a főváros központi útjain és terein csak megfordult ezen a napon, a „rendszer” ellenségévé vált. Ezt a rendszert haszonélvezői ma úgy nevezik – akár a kommunizmusban –, hogy demokrácia, no meg úgy, hogy köztársaság. Ennek a nevében tiltják meg a gyülekezést, ennek a nevében gázolja le, veri és rugdossa össze, majd szállítja el megbilincselve az egyenruhás janicsárhorda a tüntetőket, köztük olyan embereket is, akik véletlenül jártak arra, és még csak tüntetni sem akartak. De talán örülhet, aki fogdába, és nem kórházba került. Több hasonlóképpen járt külföldi állampolgár érdekes dolgokat mesélhet erről hazája nagykövetségén, no meg majd otthon, a barátainak, megállapítván: ez ma Magyarország!

Lehetséges, hogy a hatóságok – mint az MTV-hez szeptember 18-án – most is küldtek provokátorokat az utca népe közé, de ezúttal nem sok foganatja volt. Az agresszív kezdeményező a rendőrség volt, és nem csoda, ha a megtámadottak, birkatürelemmel és -alázattal nem bírván, megdobálták támadóikat.

A ország urai az immár ismétlődő rendőrterrorral arra törekednek, hogy az emberek négy fal között elégedetlenkedjenek, és lehetőleg rettegjenek az utcára kimenni. Nem egy rendőr ordította nekik: „Takarodjatok haza, és nézzétek a tévét!” Ezt a szöveget stratégiai célként valószínűleg eligazításkor sulykolták nekik.

Az ország urai ezt a szerepet szánták a forradalom ötvenedik évfordulóján a népnek: ne vonuljon ki az események helyszíneire, hanem üljön otthon és nézze képernyőről a politikai elit ceremóniáit. Már nehogy magáénak érezze az ünnepet.

Akik kormányoznak

Az utcai eseményekkel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc azt nyilatkozta, hogy ő nem adott utasítást semmire, a rend fenntartásának kérdéseiben a rendőrség dönt. Azt gondolhattuk volna, hogy a magyar államigazgatásban megvan a felelősségek hierarchiája: a fő döntési jog a miniszterelnöké, ő utasítja az igazságügyi és rendészeti minisztert, az pedig a rendőrséget. Úgy látszik, a Gyurcsány-kormányban ez másként van: a rendőrség – valószínűleg demokratikus szabadságjogai jegyében – önállóan szabta meg, hogyan járjon el. Ebbe ezek szerint nálunk sem a miniszterelnök és valószínűleg az illetékes miniszter sem avatkozik bele.

Ez a beállítás természetesen Gyurcsány hazudozásainak egyik kiemelkedő példája. Azt hiszi, hogy így mentesülhet a történtek miatti felelősségtől.

Gergényi rendőrfőkapitány primitívebben és átlátszóbban hazudozik, mint Gyurcsány. (Lám ez utóbbinak még kvalitásai is vannak, ha a megfelelő személyhez hasonlítjuk.) Tények letagadásán túl embertelen cinizmussal nyilvánította természetesnek és törvényesnek azt, amit emberei az ünnep napján Budapest utcáin elkövettek.

Magukat a demokrácia letéteményeseinek mondó kormánypárti politikusok versengve értenek egyet az utóbbi időben kibontakozott és számtalan, teljesen békés és ártatlan embert sújtó rendőri és törvényszéki terrorral. Saját bűneiket a népre és az ellenzékre hárítják. Mindenki előtt világos – hiszen maguk is elismerték –, hogy szavazataik zömét hazudozással, a valóság tényeinek meghamisításával, a lakosság aljas megtévesztésével szerezték. Így sikerült megtartaniuk többségüket egy újabb parlamenti ciklusra, noha előzőleg – ahogy Gyurcsány mondta - „nem csináltunk semmit négy évig”, csak úgy tettünk „mint hogyha kormányoztunk volna”. Ez a kormányellenes tüntetéseknek a fő oka (noha nem az egyedüli). E becstelenségek, sőt törvénytelenségek alapján az ellenzéki politikusok nem tartják legitimnek Gyurcsány kormányát. Hiszen minden civilizált országban fele ennyi ok miatt is már régen lemondott volna a kormány. Az MSZP és az SZDSZ politikusai azonban, mivel ők az erkölcsi felháborodást nem ismerik, csak a politikait, Orbán Viktort, a Fidesz elnökét kiáltják ki az emberek elégedetlensége fő szítójának és a budapesti zavargások okozójának, mert nem hallgat arról, amit a kormánypártok cselekedtek.

Ebben a kampányban nemcsak a szocialisták veszik ki részüket, akiktől nem is igen lehet mást várni, hiszen nemcsak szellemükben, hanem nagymértékben személyileg is a volt kommunista MSZMP örökösei, hanem a Szabad Demokraták Szövetsége is. Ez a párt, amely mindig azt híresztelte magáról, hogy az emberi jogok következetes harcosa, most maga is a népet és az ellenzéket vádolja a saját koalíciójuk szennyes ügyei által kiváltott közfelháborodásért, de maga már régen nem háborodik fel e jogok lábbal tiprásán, hiszen maga is részt vesz benne. Vezetője, Kuncze Gábor, ahogy közeledik a pártja éléről való távozásának ideje, mind vehemensebbé válik, és csak úgy fröcsög minden szavából a más gondolkodásúakkal, különösen az ellenzékkel szembeni gyűlölet és hazug mocskolódás. Ha a vakon felkelt indulataival ölni tudna, Orbán Viktor már régen a temetőben pihenne.

Demszky Gábor, aki hajdan a Kádár rendőrségével való (a napjainkban zajlókhoz viszonyítva bárányszelíd) összeütközése révén lett igazán ismert, most maga is egyetért minden jelenlegi indokolatlan és embertelen megtorlással.

A stratégia

Kétségtelen, hogy a balatonőszödi beszéd kiszivárogtatása nem Gyurcsány háta mögött történt. Ezt bizonyítja az is, hogy a kormányfő elzárkózott az eset kivizsgálásától. Az elhangzott szöveg természetes módon nagy felháborodást keltett, ezért első pillantásra a szándékosságot nehezen lehetett összeegyeztetni a következményekkel.

Jött aztán szeptember 18-a, amikor az MTV visszautasította egy ártatlan nyilatkozat beolvasását, mire provokátorok részvételével megindult a tévé székháza elleni ostrom. Annak ellenére, hogy Gyurcsány, Petrényi és a budapesti rendőrfőkapitány helyettese estétől reggelig állandó kapcsolatban volt, mégsem küldtek érdemi segítséget az odavezényelt rendőrosztagnak, amelynek tagjai közül több mint százan sérültek meg, néhány közülük súlyosan. Ez a tervek szerint történt: ők voltak az áldozati rendőrök, hogy lélektani indoklásul szolgáljanak a következő két napon a rohamrendőrségnek a lakosság elleni bestiális támadásaihoz.

Nem volt világos, hogy mi célt szolgált a rendőrség szeptember 20-i nagykörúti gyakorlata, ahol tüntetők lényegében nem is voltak. Helyettük az arra járó lakosokat terrorizálták. Ma már kétségtelen: október 23-ára készültek ott.

Az események bizonyítják, hogy az ünnepen minden pontos forgatókönyv alapján zajlott. A Budapestre vezényelt (némely hírek szerint még szomszédoktól is kölcsönvett) több tízezernyi rendőrrel arra mozgatták a tömegeket, amerre akarták, és kényük-kedvük szerint bántak el az utcára kimerészkedett emberekkel.

Az elégedetlenek „kordában tartására” ez egy végtelenül túlméretezett és értelmetlenül brutális akció volt, ezért kétségtelen, hogy a megfélemlítés mértéke az adott helyzeten túlmutatott. Még az eljövendő megszorítások elleni tiltakozásokra való felkészülés sem indokolta volna – egy teljesen nyílt diktatúrában sem – ezt az erő-fitogtatást.

A mai vezetés igazi céljainak felismeréséhez az ünnep egészének vizsgálata segít hozzá. Az történt, hogy a kormánypártok, amelyeknek lelkileg és erkölcsileg semmi közük nincs hozzá, az ötven éves évfordulót kisajátították, a népet kizárták belőle, és üres formalitássá silányították. A rendőrterror pedig azt szolgálta, hogy kiölje az emberekből azokat az érzéseket, amelyek huszadik századi történelmünk eme nagy és nemes eseményéhez kötődnek. Temessük el ’56-ot, vele a nemzettársainkkal való összetartozást és azt az örömteli büszkeséget, hogy egy világraszóló esemény hozzánk, magyarokhoz fűződik.

Ha Magyarország jogállam lenne, mindazok, akik a mai terror létrehozásában részt vettek és részt vesznek, bíróság előtt felelnének tetteikért. Az MSZP és az SZDSZ vezetésével négy év alatt az Európai Unióhoz frissebben csatlakozók élenjárójából sereghajtót csináltak hazánkból. Nehéz nem feltételezni, hogy ez is hozzátartozott a stratégiájukhoz. Minden cselekedetük azt bizonyítja, hogy mind országunkat, mind pedig a népét semmibe veszik. Most – megrettentéssel, saját történelmünkből való kisemmizéssel – lelki nyomorékokká szeretnének bennünket alakítani.

Talán sikerül is nekik. Bár kiderülhet az is, hogy a fejünket törhetik, de a gerincünket nem, és hogy rövidesen azok a köztünk élők is felébrednek, akik e pártok hazugságainak mákonyától bódultan követik őket.

Magyarország mai uraira, mindazért, amit ellenünk eddig elkövettek, joggal mondhatjuk, hogy bűnözők. Álhazafias hazátlan lényüknek kétségtelenül az is jól esett, hogy megtiporhatták az emberek lelkében ezt a magyar ünnepet.

Érdemes elgondolkodni: tetteikkel miféle érdekeket szolgálnak vajon?